ADÓTAN 2024
ADÓTAN 2024
Szerző: Dr. Herich György
Lektorok: Dr. Bogdán Zsuzsanna, Dr. Bokor Csaba, Dr. Kovács Attila, Laczi Ferenc, Palotai Kinga, Dr. Rabné dr. Barizs Gabriella, Szabó-Bálint Ildikó Erika, Szatmári László, Tóth Gábor, Tóthné dr. Deme Éva
-
Mitől más, újszerű az Adótan 2024?
Először: Átfogja a tágan értelmezett adórendszer valamennyi elemét. Mindezt úgy, hogy nem csak a tételes anyagra koncentrál, de az összefüggések, kapcsolatok is bemutatásra kerülnek.
Másodszor: A hagyományos leíró, magyarázó könyvekkel szemben logikai ábrák alapján dolgozza fel az adórendszert. Ezzel megszabadítja az olvasót a jogi nyelvezet, a részletekben való eltévelyedés veszélyeitől.
Harmadszor: Az olvasó számára vizuálisan is rögzíthetővé – így könnyebben memorizálhatóvá – teszi az ismereteket, összefüggéseket. Összegyűjti a jogszabályokban különböző helyen és a különböző jogszabályokban azonos ügyletekre vonatkozó szabályokat.
Negyedszer: Képzésben, továbbképzésben felmenti a hallgatót a jegyzetelés terhe alól, így a magyarázatra, a megértésre és memorizálásra koncentrálhat. Oktatásban jelentős mértékben megkönnyíti az oktató munkáját, hiszen nem csak időtakarékos, hanem egyszerűen és látványosan felhasználható a minden évben aktualizálásra kerülő szakkönyv.
Az Adótan 2024 lektorait szakterületenként az adott szakterületek legnevesebb szakembereiből választottuk, azzal a céllal, hogy a szakkönyv hitelességét ezzel is emeljük.
A kiadvány az Adó 2024 Magyarázatokkal, az Adó 2024 Teszt és Példatárral, és a Nemzetközi adózás könyvekkel együtt ad komplex szakmai ismereteket.
-
Státusz ÚJ